Állandó szerzőnk sorozatában olyan emberek szólalnak meg, akiknek élete vagy munkássága -esetleg mindkettő- elválaszthatatlan a kerülettől. Mostani vendégünk Osváth Péter, aki kilencven éves, hetvenöt esztendeje jegyezte el magát a cukrászmesterséggel, és hatvan éve nyitotta a Kunyhó Cukrászdát Angyalföldön. Az Üzlet eleinte a béke úton állt, aztán átköltözött a mostani helyére, a Jász és a Dolmány utca sarkára. A "krémes királynak" becézett alapító ma is bejár dolgozni, de már együtt viszi a boltot két fiával. Péterrel és Csabával. S azt reméli, mindhárom unokája ugyancsak cukrász lesz, ha már a nagyapája és az öccse szintén azzá vált...

 

-         Árulja el, hogy kapott kisiparosi engedélyt 1956-ban? – kérdeztem az idős, ám fizikailag és szellemileg egyaránt a korát meghazudtolóan kiváló állapotban lévő mestert.

-         Nem könnyen, az biztos. – felelte-, mert akkoriban az enyém volt az egyetlen maszek cukrászda Angyalföldön. Ma sem tudom, miért lehettem én a magánszektor kizárólagos képviselője ezen a tájon.

-         Képviselőfánkot sütött örömében?

-         Nem, a krémesre mentem rá. Errefelé sok szegény ember élt, ezért azt találtam ki, hogy a krémeseket önköltségi áron adom. Nem sokkal később a helyiek már krémes királynak hívtak. Ez egyrészt hízelgett nekem, másrészt alaposan megnehezítette a helyzetemet, mert a hivatalosságok az addigi összeg tízszeresére akarták emelni az adómat. Ezt nem fogadhattam el: perre mentem, és átmenetileg bezártam az üzletet. Fél év múlva – ha hiszi, ha nem – megnyertem a jogvitát.

-         S addig mit csinált?

-         Elhelyezkedtem a Gerbeaud-nál, amelyet akkor Vörösmarty cukrászdának neveztek. Az ötödik kerületben úgy is akadt már tapasztalatom, mert a Kunyhó megnyitása előtt a Szent István körúti Sziget – ma: Európa – cukrászdában voltam üzletvezető.

-         Eredetileg belvárosi?

-         Nem, móravárosi vagyok, akárcsak Sándor Károly.

-         A futballt is ugyanúgy szereti, ahogyan a felejthetetlen Csikar rajongott érte?

-         Nem, én a síelés és a vitorlázás híve vagyok; még manapság is van vitorlásom Balatonalmádiban. A Kunyhó megalapításának idején pedig azt hangoztattam: mindenekelőtt a küzdősportokat kell preferálni, elvégre Angyalföldön vagyunk…

-         Síelni hova járt?

-         Itáliába.

-         Dolce vita lehetett…

-         Az én szakmámban itthon is édes élet volt. Nemegyszer előfordult, hogy kétezer krémest is elvittek egy nap alatt. De imádták specialitásaim egyikét, az Osváth-jojót is, amelyet finom párizsi krémmel – kakaóval, tejszínnel, vajjal – készítettem.

-         A cukrász szereti az édességet?

-         Nem tudom, ki hogyan van vele, én naponta két-három süteményt is megeszem, ha nyaralok.

-         S ha nem nyaral?

-         Akkor nyitásra már ezer darabot sütök.

-         Ehhez mikor kell kelni?

-         Van, hogy le sem fekszem. De általában hajnali négykor ébredek.

-         Apukája is így tett?

-         Nem. Ő kivételesen fodrászként kereste a kenyerét.

-         Férfi hóbort?

-         Én a Női szeszély híve vagyok. Főleg, ha birsalma levét is adunk hozzá.

-         A cukrásznak kreatívnak kell lennie, vagy az a jó, ha a hagyományokhoz ragaszkodik?

-         Lelemény nélkül a mi hivatásunk nem létezik. Ám a fantáziának gátat kell szabni, mert az emberek a tradicionális süteményeket kedvelik igazán: ma is krémesből és mignonból adunk el a legtöbbet. Az úgynevezett trendit kiváltképp óvatosan érdemes csak követni. Arra a kérdésre, hogy miért nincs több cukormentes süteményünk, rendre azt válaszoljuk: azért, mert ez cukrászda.

-         Válaszoljuk?

-         Már főként a két fiam viszi a boltot, a legnagyobb örömömre. De nem csak Pétert és Csabát neveltem fel: pályám során vagy hatvan fiatalnak adtam szakmát a kezébe. Az egyikük szinte a szomszédban nyitott cukrászdát. Nem szégyelled magad, ide jössz a nyakamra? – viccelődtem vele. De tényleg csak tréfáltam, mert a konkurencia megjelenése tiszta haszon: megóv attól, hogy elkényelmesedj.

-         Ha mégis lazított, hova ment?

-         A Láng Gépgyár kultúrtermébe jártam táncolni, míg a József Attila Művelődési Házba filmet vagy színdarabot nézni. Ugyanolyan remekül mulattam, mint akkor, amikor a szeneslegények betértek hozzánk krémesevő versenyt tartani. Húsz alatt képtelenség volt nyerni, húsz fölött viszont nem lehetett betegség nélkül megúszni.

-         A győztes úgy festett, mint Szabados Mihály a Sose halunk meg című Koltai Róbert-filmben?

-         Talán még ramatyabbul.

-         Az üzlet viszont változatlanul príma állapotban van, hűen a jelmondathoz: „ Az Osváth név kötelez”.

-         A szlogen nem hiúságból, hanem szakmai meggyőződésből fakad. S azt szeretném, ha még a három unokám is ugyanebben a szellemben vezetné a cukrászatot. Néhányszor kilelt a hideg hajnalban, de aztán azt mondtam magamban: hál’Isten, hogy csinálhatom! Nyilván ezért is kedveltek a népek, és választott az önkormányzat Angyalföld egyetlen cukrász díszpolgárává.

-         A törzsvendégei is tizenharmadik kerületi díszpolgárok!

-         Kettő közülük kétségtelenül az: Bodrogi Gyula és Vitray Tamás évtizedek óta ide jár torkoskodni.

-         Mit érzett, amikor 2008-ban átvehette a címet?

 

-         Azt, hogy itt a hab a tortán.